SCINDIKÁTOR 2020 DÖNTŐ

2020-ban az Év SCIndikátora Papp Benjamin, aki “A bőrünkből eredő terror” című előadásával nyerte el a címet.

Benjamin a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáján különféle tudományos jelentőségű adatbázisokat és a legmodernebb bioinformatikai eszközöket felhasználva kutatja szervezetünk immunrendszerét, és annak kapcsolatát a rákkal. A fiatal kutató hisz abban, hogy ha a megfelelő eszközökkel és szakértelemmel nyúlunk a rendelkezésünkre álló adatokhoz, választ kaphatunk számos kérdésre, például arra, hogy gyógyítsuk a rákot. Benjamin az Év SCIndikátora cím mellé az ARM Hungary Kft. felajánlásából részt vehet egy szabadon választható, nemzetközi szakmai eseményen.

Bodor Zsanett az idei program II. helyezettjeként értékes képzési csomagot nyert. Zsanett a  Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója előadásában rámutatott, a mézek összetételének ellenőrzéséhez a legtöbb esetben költséges és időigényes mérésekre van szükség, így nem könnyű eldönteni, hogy hamisított vagy valódi termékkel van-e dolgunk. Öt éve foglalkozik a mézek eredetvizsgálatával és hamisítási eljárásainak, túlmelegítésének azonosításával. Kutatásaiban arra keresi a választ, hogy a rendelkezésünkre álló gyors módszerek, úgy mint az emberi nyelvhez hasonlóan működő elektronikus nyelv és közeli infravörös spektroszkópia, milyen hatékonysággal képesek azonosítani a botanikai és földrajzi eredetet, valamint kimutatni a különböző hamisítási módszereket.

A National Geographic Magyarország különdíjasa Verebélyi Viktória, az Állatorvostudományi Egyetem mesterszakos hallgatója, szakterülete az Ökotoxikológia és a  környezetvédelem. A gyakori szennyezőanyagok (pl. hormonok, gyomirtó szerek) hatásait vizsgálja kétéltűeken keresztül. Viktóra a kutatói létben a pipettát és a bakancsot egyesíti, munkájában a labor- és terepmunka jól kiegészíti egymást. A békák elhivatott szerelmese az ismeretterjesztő magazin hasábjain mutathatja be kutatását a nagyközönségnek, továbbá egyéves magazin előfizetés boldog tulajdonosa.

A DÖNTŐ FELVÉTELRŐL

GALÉRIA